Veresegyházon, a mézesvölgy melletti ligetben található sorház. Az eladó lakások közvetlen közelében szinte mindent megtalál, ami a hétköznapokat szebbé teheti.
Nyugodt, vidéki élet, mindössze félórányira a budapesti belvárostól.
Mindennapos élet Veresegyházon
Veresegyházon minden adott, amire csak szükség lehet a kényelmes élethez. A település mindössze félórányi autóútra fekszik Budapesttől. A nagyváros közelsége mellett a mintegy 14 ezer lakosú település előnye az, hogy a nyugodt, kisvárosi körülmények között is megtalálhatunk és elintézhetünk itt szinte mindent, amire vágyunk.
Veresegyház fejlődése
1999-ben kapta meg a település a városi címet. A település ekkor kezdett igen intenzív fejlődésbe, és napjainkra már elmondható, hogy a kisváros nagyon jól kiépített infrastruktúrával bír. Az elmúlt néhány évben a létrejövő ipari beruházásoknak hála, az agglomeráció egyik településéből jelentős befektetési célponttá, intenzíven fejlődő kistérségi központtá vált, és számos új ingatlan épült. Veresegyház munkanélküliségi mutatói sokkal kedvezőbbek az országos és a regionális átlagnál egyaránt. A településen több bölcsőde, óvoda, valamint általános és középiskola várja a gyerekeket. A város nem szenved hiányt élelmiszerüzletekben, éttermekben sem.
Veresegyház és a közlekedés
A település nemcsak autóval, hanem vonattal és autóbusszal is könnyedén elérhető. Vonattal a Nyugati pályaudvarról induló Veresegyház-Vác személyvonattal, autóbusszal pedig az Újpest városkapuból induló busszal lehet idejutni. A városlakók életét helyi buszjárat is megkönnyíti, sokan pedig a kerékpárt választják a városon belüli közlekedés mindennapos eszközévé.
A Mézes ház környéke
A Mézes ház Veresegyház központi területén fekszik, a mézesvölgy melletti ligetben. A környezet szépsége mellett másik nagy előnye az, hogy különösen kényelmes életet lehet ezen a környéken kialakítani, mindössze néhány perces sétával elérhető innen a buszmegálló, élelmiszerüzletek, boltok, iskola, óvoda, a különböző hivatalok, orvosi rendelő, uszoda és fitness terem is. A veresegyházi élet azoknak ajánlott, akik nyugodt és kényelmes kisvárosi életre vágynak a fővárostól mindössze félórányira.
A kultúra és a közösségi élet Veresegyházon
Wellness és sportlehetőségek Veresegyházon
Veresegyházi Medveotthon
Veresegyház a horgászok és kirándulók városa
Veresegyház története
A veresegyházi óvoda
Fabriczius József Általános Iskola Veresegyház






